Interjú Básti Julival

A budapesti Centrál Színház a hazai ősbemutató 21. évfordulóján tűzte újra műsorra a kortárs drámairodalom egyik nagyágyúja, Marina Carr legmeghatározóbb művét, A Macskalápon című szívszorító, misztikus sorstragédiát, amit szenzációs színészi alakításokkal láthat a közönség.

A kortárs Médeia-variációként értelmezett történet középpontjában Hester Swane alakja áll, aki kiszolgáltatottságában is elementáris női erőt képvisel. A darabról az ősbemutató Hesterét, Básti Julit kérdeztük, aki most Mrs. Killbride szerepében tér vissza az előadásba, és a történet által felvetett fontos társadalmi kérdéseiről, női sorsokról is mesélt.

ELLE: Ebben az előadásban több személyes szál is összeér: a fiad fordította és rendezte, és 21 évvel azután, hogy Hestert játszottad, most a menyed, Martinovics Dorina lép színpadra ugyanebben a szerepben, akivel akkor találkoztatok először. Szerinted ez inkább a sors műve, vagy csak így alakult?

Básti Juli: Szerintem ez egyszerűen az élet. Nem mondanám sorsszerűnek, de az tény, hogy Dorinával egészen fiatal kora óta keresztezte egymást az életünk. Ráadásul teljesen véletlenül találkozott össze a fiammal is, ami külön érdekes történet. Mindig volt bennem egy olyan érzés, mintha egy kicsit anyaként tekintene rám: sokszor elmondta a problémáit, közel kerültünk egymáshoz. Amikor 21 éve A Macskalápon dolgoztunk, egy nehéz időszakot élt meg, sokat beszélgettünk. Mindig nagyon szimpatikus volt, és rendkívül tehetséges színésznőnek tartom. Gyönyörű, amit nem szeret hallani, de akkor is gyönyörű. Valahogy mindig újra találkoztunk különböző munkákban. Aztán az első közös darabban a fiammal egymásba szerettek, és ma már van egy csodálatos unokám.

ELLE: Említetted egy korábbi interjúban, hogy Hester az egyik legfontosabb és kedvenc szereped volt. Miért?

Básti Juli: Mivel ez egy emberpróbáló szerep, teljes szívével-lelkével kell jelen lenni a színpadon. Lényegében az első felvonás első percében elkezdesz sírni, üvölteni, és amíg vége nincs a darabnak, addig egy iszonyatosan erős érzelmi lavinában vagy. Ez egy színésznek igazi csemege, rettenetesen nehéz meló, de ezt szeretjük. Mi ezért élünk, ezért halunk. Volt még életemben egy-két ehhez hasonlóan nagyon-nagyon jó szerep, de nem túl sok. Hiszen az ténykérdés, hogy nem kényeztetik el a nőket a drámaírók. Jóval ritkábbak a komplex női szerepek, megdöbbentő lenne, ha összeszámolnánk, mennyivel kevesebb a csodálatos férfi szerepek számához képest. Hester szerepe viszont pont ilyen, és az egész előadás egy igazán szívfacsaró, elgondolkodtató alkotás. Az ilyen daraboknak mindig több idő kell, hogy megtalálják a közönségüket, de szerencsére egyre nagyobb körülötte az érdeklődés.

 

Az látjuk itt is, hogy milyen iszonyatosan erősen működik a mai világban is ez a fajta nemek közötti szegregáció, ami szerintem egyre erőteljesebb. Remélem, hogy ez meg fog változni, de jelenleg is érzékeljük, hogy a hatalmi pozícióban lévők viselkedése és visszaélései hatást gyakorolnak a társadalom működésére, ami katasztrofális állapotokat teremt.

ELLE: Melyek a legmeghatározóbb gondolatok számodra a darabban?

Básti Juli: Először is szerintem Samu zseniális újrafordítása nagyon sokat ad a darabhoz: egy sokkal ércesebb, kortárs szóhasználatot alkalmazott, ami közelebb hozza a történetet. Remek volt az eredeti, Háy János és Upor László által készített fordítás is, de ezek az árnyalatok szerintem nagyon fontosak. A darab maga pedig leginkább a kitaszítottságról és a megbélyegzésről szól. Arról, hogy bár mindenki tele van hibákkal, a közösség mégis könnyen kiválaszt valakit, akit felelőssé tesz és megbüntet – gyakran olyasvalakit, aki nem is bűnösebb a többieknél. Hester alakja ettől válik igazán izgalmassá, mert ő sem ártatlan: a múltja és a benne hordozott sérülések is formálják a döntéseit. Ettől válik igazán összetett figurává – és Dorina játéka ezt szenzációsan hozza, mert nem egy egysíkú történetet látunk, ahol mindenki más hibás, csak ő nem. Ő is cipel valamit: nemcsak egy hattyút, ahogy a darab elején, hanem az egész életét és a saját bűnét is. És talán pont ezért olyan erős az egész, hiszen mégis lehet szeretni. Ott van annak az ábrázolása is, hogy hogyan tarthatunk ki egymás mellett jóban-rosszban, és hogy pénzért nem érdemes eladni az érzelmeinket és a hovatartozásunkat. Ezek nagy, szinte közhelyesnek ható elvek, mégis az élet alapjai lehetnének, de a valóságban nap mint nap megszegjük őket, gyakran ártatlan embereket is megalázva.

A teljes interjú itt olvasható.

Szerző | Morcsányi Elza
Forrás | elle.hu
Fotó | Sárosi Zoltán