Színművész
Öt éves korában került be a színház világába, amikor Földessy Margit stúdiójának foglalkozásain vett részt egészen egyetemi tanulmányainak kezdetéig. 2008-ban tette le az érettségit a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A sikeres felvételivizsgát követően, a Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor vezette színészosztály tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2013-ban ösztöndíjasa volt a londoni National Theaternek. Tagja volt a Momentán Társulatnak, és egyik alapítótagja a -011 alkotócsoportnak. 2014 óta a Centrál Színház állandó művésze.
2014 | Színház és Filmművészeti Egyetem
2014 | Színház és Filmművészeti Egyetem
2014-től | Centrál Színház