Társulat

László Zsolt

Színművész

1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja, 1998-tól szabadúszó volt. 2002-ben elfogadta Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz, 2013–2016 között pedig a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt Szikora János vezetése alatt. 2016-ban újra visszatért Pestre és a Radnóti Színházhoz szerződött.

Elsősorban markáns, kérlelhetetlen drámai hősök alakítója, a Tartuffe címszerepében azonban karikírozó tehetségét is bizonyította. Címszerepek sorát osztották rá, játszhatott Shakespeare, Moliére, Csehov, Miller és Molnár Ferenc műveiben. A rendezők közül alkotótársa volt – többek között – Székely Gábornak, Novák Eszternek, Zsótér Sándornak, Sopsits Árpádnak, Hargittai Ivánnak, Ács Jánosnak, Ascher Tamásnak, valamint volt igazgatójának, Alföldi Róbertnek.

Mozifilmben és televízióban is sűrűn feltűnik. Szántó Erika, Gaudiopolis című díjnyertes tévéjátékának egyik főszereplője volt. Szerepet kapott a Tűzvonalban című népszerű tévésorozatban.

Szinkronizált filmjeinek száma száz körüli, hangja felismerhető rádióadásokban, rádiójátékokban.

A zene szeretete gyerekkorától él benne, előbb énekkaros volt, majd gitározni kezdett. Az Új Színházban kezdett el basszusgitározni, 2013 végétől pedig a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekarban játszik Fillár István hívására, akivel már a főiskolán is együtt zenélt.

Díjai

Hecuba-díj | 1995
Jászai Mari-díj | 1995
Greguss-díj | 1999
Gábor Miklós-díj | 2000
Pécsi Országos Színházi Találkozó – Legjobb férfi főszereplő díj | 2002
Súgó Csiga díj | 2003
Színikritikusok Díja – A Fővárosi Önkormányzat Különdíja | az Oidipuszért, 2006
Farkas-Ratkó-díj | 2009
A 42. Magyar Filmszemle – A legjobb férfi színész díja | A halálba táncoltatott leány című filmben nyújtott alakításáért, 2011
Arany Medál-díj | Az év hazai színésze, 2014
Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) | 2014. év színésze, 2015
Legjobb férfi főszereplő -  Pécsi Országos Színházi Találkozó | Lear király, Radnóti Miklós Színház, 2016

Videó bezárása