Interjú Schmied Zoltánnal

Schmied Zoltán azt mondja, hűséges típus, ezért nem véletlen, hogy több, mint másfél évtizede a Centrál Színház tagja. Gondolkodó típusú színésznek vallja magát, aki szereti, ha hagyják kibontakozni és sok mindent kipróbálhat a próba időszakában, mire véglegesen kialakul a megformált szerep. Magas hőfokon dolgozik, szenvedélyesen közelíti meg az aktuális feladatot, ugyanakkor mindezt azzal az alapossággal és elhivatottsággal teszi, ami a minőségi színjátszáshoz elengedhetetlen.

Sokszor önmagával is viaskodik a próbaidőszak során, amíg megtalálja a darabhoz legjobban illeszkedő, a karaktert leginkább visszaadni képes színészi eszközöket. Szereti érteni azt, hogy mi, miért történik, lényeges a számára, hogy tisztában legyen a céllal, valamint az eredményhez vezető eszköztár mikéntjével, hozzátéve a saját gondolatait a közös alkotómunkához.

A legfontosabb számára az, hogy a műfajtól függetlenül az előadás a legjobb legyen és a benne szereplők élvezzék a közös játékot. Hitvallása, hogy minden szerepnek van egy saját igazsága, amire rálelve a színész nemcsak hiteles az adott szerepben, hanem olyan mélyebb tartalmat is képes közvetíteni, ami az első olvasásra a felszínen talán nem látható. Ugyanakkor olyan töltetet tud adni a színésznek a szerep megformálásához, ami többet nyújthat a nézőnek, mint egy estére szóló szórakozást. Elgondolkodtatja, érzelmileg is megérinti a színházkedvelő közönséget.

A testőr című Molnár Ferenc vígjáték főszerepe igazán jó terep arra, hogy megcsillogtassa a színészi kvalitásait. Mik a leglényegesebb szempontjai az előadásnak?

Nagyon izgalmas feladat. Megmutatja a férfi küzdelmét, amit a nő szerelmének a megtartása érdekében vív önmagával és a nővel. Közben szól a kapcsolatok fontosságáról, a házasság erejéről, a féltékenység bűvöletéről, a csábítás hatalmáról. Molnár Ferenc rendkívüli szellemességgel, remek szövegkörnyezetbe helyezve mutatja be az emberi esendőségtől sem mentes történetet. A Játék a kastélyban darabhoz hasonlóan itt is a színház, a színész a főszereplő, miközben a központi szál maga a szerelem. A férfi-női kapcsolatot és annak a kihívásait a hétköznapokban is megjelenítő, érzelmileg is sokakat érintő formában tárja a nézők elé. Miközben nem kérdés, hogy az elsöprő erővel bíró, áldozatoktól sem mentes szerelem mindenkit képes elvarázsolni. 

A testőr talán abban is különbözik az előző évadban bemutatott Molnár darabtól, hogy sokkal személyesebb, sokkal közelebb hozza a nézőhöz a dilemmát. Jobban fókuszban tartja a két főszereplő vívódásait, azokat az emberi játszmákat, amelyeket egymással vívnak a vágyott cél elérése érdekében. Mindezt viszont a közönség szempontjából olyan szórakoztatóan teszik, ami méltán emeli a darabot a legtöbbet játszott Molnár Ferenc művek sorába. Igazi jutalomjáték a szereplőknek, hiszen nagyon emberi és életközeli történet mesterien megírva, ezért nekünk, színészeknek is remek lehetőség, amibe szívvel-lélekkel bele lehet merülni. Az így szerzett szakmai tapasztalat pedig a művészi eszköztárat is gyarapítja.





A színészmesterség teljes embert kíván, állandó készenlét. A szerencsés csillagállás ahhoz kell, hogy a rendezők a megformálandó karaktert kivel szeretnék megvalósítani. Zoltán több olyan előadásban is játszik a Centrál Színházban, ami remek terepet kínál a színészi kibontakozásra. A szeptemberben induló évadban A testőr, a Játék a kastélyban, a Házassági leckék középhaladóknak, a Büszkeség és balítélet két színészre, a Pletykafészek, a magyartenger vagy a Ma este megbukunk csak néhány ezek közül.

Valóban szerencsésnek mondható az elmúlt mintegy másfél évtized, hiszen a színház sok darabban foglalkoztat, emellett pedig 2017 óta látható a Mi kis falunk televíziós sorozat, amiben egy olyan pap szerepét formálom meg, aki bár sokféle csábítással néz szembe időről-időre, mégis hűséges a hivatásához. A mindennapokban az embereket feszítő dilemmákat képes felnagyítani ez a sorozat, miközben nem titkolt cél a szórakoztatás, ezért ez is egy nagyon szerethető szerep. Ugyanakkor ez a sokféle feladat elkötelezettséget is jelent. Azt, hogy ne csak pontos legyek, hanem minőségi színészi munkával szolgáljam meg az irántam megnyilvánuló bizalmat, a szerepek adta lehetőségeket. Fontos, hogy lássák bennem a fantáziát a rendezők. A színész mesterség komplex hivatás, önmagában is sokoldalúságot kíván. Minden egyes történet, amit eljátszunk, ad valamit a nézőnek, ami fontos a számára. Legyen az néhány órányi kikapcsolódás, kulturális élmény, minőségi szabadidő, vagy adott esetben ennél is több.

Az is a szerencséhez tartozik, hogy mind a színházi, mind a sorozat alkotógárdája nagyon jó közeg. Mindkettő olyan, mint egy „második család”. Jó benne lenni, jó odatartozni, otthonos érzés közöttük lenni. Ez pedig nagyon fontos erőforrás akkor, amikor kicsit fáradtabb az ember, vagy olyan impulzus kell, ami átlendít egy-egy nehezebb időszakon. Hiszen nem titok, hogy a színész is ember, van magánélete, ami nem mindig zökkenőmentes, vannak személyes dilemmái, különböző életszakaszaiban más és más kihívásokkal néz szembe. De előfordulhat az is, hogy az alkotói munkában adódik nehézség, amikor nagyon kell a biztonság, az elfogadottság érzése, a bátorítás. Ez azért is fontos, mert, ha mindez megvan, akkor könnyebb a feladatra koncentrálni. Olyan erővel töltődőm fel, ami inspirál az alkotói munkában, és szinte fáradhatatlanná tesz. Ez pedig azért is lényeges, mert a régóta futó előadásokban is meg lehet újulni az új darab impulzusainak köszönhetően…

A teljes interjú itt olvasható.


Szerző | Csaba Beatrix
Forrás | Szubjektív Magazin
Fotó | Horváth judit