Február 8-án mutatták be az Egy bizonyítás körvonalai című előadást Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színházban. A darab a felnőtté válásról, a női emancipációról, a szerelemről és alapvető bizalmi kérdésekről szól, melyben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, a balesetük óta először állt apa-lánya szerepben ismét színpadon. A fiatal színésznővel a darabról és az újrakezdésről beszélgettünk.
Hogy vagy?
Köszönöm szépen, hál’ Istennek jól vagyok. Eltartott egy ideig a felépülés, de azt biztosan tudtam, hogy rendbe fogok jönni. Még előfordulnak járulékos fájdalmak, járulékos félelmek, de sokat dolgoztam és dolgozom a gyógyulásért.
Lelkileg, vagy fizikailag volt megterhelőbb a helyzet?
Nehéz ezt különválasztani, néha ez, néha az, de legtöbbször mindkettő.
Le tudtad zárni magadban a történteket? Tudtál nyitni teljesen új lapot?
Most, hogy újra elkezdtem dolgozni, úgy érzem, sokkal könnyebb és ettől ugrásszerűen nőtt a javulás. Új korszak kezdődött az életemben. Hét évet voltam a Nemzeti Színházban, és úgy tartják, hogy ennyi idő után jót is tesz a váltás. Most olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel korábban nem, és nagyon hálás vagyok ezekért a találkozásokért.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Centrál Színházzal?
Én nem kerestem a lehetőségeket, mert nem éreztem magam késznek rá, és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán szeretnék még valaha színházban dolgozni. Aztán ki is futottam az időből, hiszen tavasszal már majdnem minden színházban megvan a következő évad, de nem különösebben érdekelt, elengedtem ezt a kérdést. Ahogy egyre jobban lettem fizikailag és lelkileg, egyre inkább elkezdett hiányozni maga a munka. Nagy meglepetésként ért, amikor tavasszal Puskás Tamás felhívott, hogy egy főszerep kapcsán gondolt rám. Akkorra már úgy éreztem, a következő évadra el tudok vállalni 1-2 bemutatót.
Ezt a főszerepet a múlt héten bemutatott Egy bizonyítás körvonalai című előadásban játszod, ami műfajilag kicsit más, mint amikben téged eddig látni lehetett.
Ez egy egészen másfajta műfaj, mint amiben korábban dolgoztam, de régóta vágytam egy ennyire letisztult, intim, színészközpontú előadásra. Az egyetemen, harmadévben volt egy hasonló négyszereplős vizsgaelőadásunk, ami egyébként az egyik legmeghatározóbb vizsgám volt, nagyon szerettem és sokat tanultam belőle. Első olvasásra nem tűnt ennyire összetettnek és nehéznek az anyag, de aztán egyre több réteg tárult fel a próbafolyamat során. Nem könnyű feladat, még alakulóban van, de öröm megküzdeni vele.
Az előadás pikantériája, hogy Horváth Lajos Ottóval együtt játsszátok.
Én nagyon örültem, hogy együtt dolgozhatunk, ráadásul ismét apa-lánya felállásban. Ottóval mindig szerettem a közös munkát, a történtek pedig még közelebb hoztak minket egymáshoz. Ez egy jó lehetőség mindkettőnk számára, hogy továbbléphessünk. De nincs ez állandóan az ember fejében, ez egy teljesen más közeg, más helyzet.
Könnyen megtaláltad a helyed ebben a teljesen más közegben?
Könnyen, de ebben nagyon sokat segített az a nyitottság és szeretet, ahogyan fogadtak. Felszabadító érzés volt egy olyan munkafolyamatban részt venni, amiben a rendezővel együtt közösen lehetett gondolkodni, ötletelni, elemezni az egyes szituációkat. Végig párbeszéd zajlott köztünk, nem csak az instrukciók végrehajtásáról szóltak a próbák. Rengeteg kreatív energia szabadult fel bennem, azon kaptam magam, hogy egész nap a darabon és az általam játszott karakteren agyalok. Régen éreztem ennyire lelkesnek és motiváltnak magam egy bemutató kapcsán.
Jó érzés újra dolgozni?
Igen, nagyon jó érzés!
A kollégákkal mennyire ismertétek egymást?
Balla Esztert és Puskás Dávidot nem ismertem személyesen, de nagyon örültem, hogy együtt dolgozhatok velük.
Ezt az egy darabot játszod, vagy lesznek más feladataid is?
A Centrálban a 2:22 című előadásban játszom még, amiben átmenetileg Martinovics Dorina szerepét vettem át. A Vígszínházban Gál Réka Ágotától vettem át a Magyar Elektrában Elektra szerepét, aki szintén babát vár, és emellett lesz ott is egy új bemutatóm, a Büszkeség és balítélet, Valló Péter rendezésében.
Jólesik a terhelés, jól bírod?
Az elmúlt egy év történéseihez képest ez most valóban egy nagyon intenzív időszak, de örülök neki. Most mutattuk be az Egy bizonyítás körvonalait, kedden pedig a Szépművészeti Múzeumban évente megrendezésre kerülő Textúra sorozat premierje volt, amiben szintén részt vettem. Közben már becsatlakoztam a Büszkeség és balítélet próbafolyamatába, és rendszeresen játszom is, úgyhogy beindult az élet. Élvezem, de azért nagyon el lehet szokni ettől a tempótól.
A Nemzetiben leadtad a szerepeidet?
Igen, az összeset.
A filmekkel hogy állsz? Van kilátásban valami?
Jelenleg nincs semmi kilátásban. Ezt sokan kérdezik tőlem, természetesen nagyon nagy kedvem lenne forgatni, de ez általában nem a színészen múlik. Mindenesetre örülök, ha hívnak és kíváncsiak rám.
Mennyire tervezel, vagy gondolkodsz előre?
Nem igazán tervezek előre, ez az évad nagyjából megvan, de még bármi történhet. Most kicsit hagyom magam sodródni, nem görcsölök rá arra, hogy mi fog történni.
Hiszel a sorsszerűségben? Hogy a dolgok nem véletlenül történnek?
Ki minek hívja, de igen, abszolút hiszek benne.
Azért kérdezem, mert egyszer olvastam egy jóval a baleset előtt veled készült interjút, amiben azt mondtad, hogy nem vagy biztos abban, hogy van helyed a pályán. Miközben szerintem a generációd egyik legsikeresebb, és legfoglalkoztatottabb színésznője voltál.
Nem emlékszem erre, de az biztos, hogy többször elbizonytalanodtam az elmúlt években, hogy valóban ezt szeretném-e csinálni. A baleset után különösen. Sok minden érdekelt és elgondolkodtam azon, mi mást csinálnék szívesen. Jelentkeztem egy mentálhigiénés szakember képzésre, amit úgy éreztem, valahogyan össze tudnék kötni a színházzal. A színészet önmagában is megterhelő szakma, amit a körülmények és az a rendszer, amiben dolgozunk, sokszor még inkább megnehezít. Lelkileg és mentálisan is megterhelő, és gyakran csak akkor észleljük a problémát, amikor már nagy baj van.
A mentálhigiéné fontossága a megelőzésben rejlik, hasonlóan ahhoz, ahogy rendszeresen kezet mosunk, hogy elkerüljük a fertőzéseket. A lelki egészség legalább ugyanilyen fontos. Szerintem avítt az a gondolat, hogy csak akkor lesz jó egy színész, vagy hiteles az alakítás, ha ő maga nincs jól, fontos megtalálni az egyensúlyt. Tudom, hogy kicsit elrugaszkodottan hangzik, és lehet, hogy ez senkit nem érdekel rajtam kívül, de szívesen foglalkoznék színészek mentális egészségével.
Emellett izgatott, hogy milyen lehet színészként ezzel a többlettudással létrehozni olyan súlyos témákat feldolgozó darabokat, amik sok embert érintenek. Készülnek ilyen előadások, de többször volt hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy például egy bántalmazó kapcsolatot bemutató előadást követően, főleg, ha érintettek is ülnek a nézők között, nincsen semmi levezetés, közös feldolgozás, beszélgetés. Ezek voltak a terveim, végül nem valósult meg, de teljesen nem hagytam fel vele, csak még nem volt itt az ideje.
Van konkrét terved, elvárásod erre az évre?
Inkább azt szoktam összeírni év elején, hogy mi az, amiben erősödni, fejlődni szeretnék. Egy ideig írtam terveket is, de az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy ezeket szinte sosem sikerül teljesíteni, mert közben annyi minden történik az ember életében. Ráadásul hajlamos vagyok túl sok elvárást támasztani magam felé.
Meddig lettél volna meg színpad nélkül?
Színpad nélkül talán meglettem volna, de munka nélkül nem sokáig. Nyáron eléggé mélypontra kerültem, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy hosszú ideig nem volt semmi dolgom, azt éreztem elúsznak a napjaim és ezt nagyon nehezen éltem meg. Persze próbáltam hasznosan eltölteni az időmet, de hiányzott, hogy dolgozhassak és leköthessem az energiáimat. Ez most megadatott, amiért nagyon hálás vagyok.
Szerző | Steindl Gabriella
Fotó | Steindl Gabriella
Előadás és próbafotók | Horváth Judit
Forrás | deszkavizio.hu